Spa Pro Jade Masszázságy
Spa Pro Traditional Jade Massage Beds rendkívül hatékonyan, többrétű hatásával segíti a jó közérzet megőrzését, meglévő problémák esetén támogatja a legkülönbözőbb terápiákat.
A halogén lámpákkal átmelegített jáde kövek és a beépített karbonlapok által sugárzó infrahő, a gerinc mentén kialakított mágnesterápia együttes hatása, valamint a gerinc mentén finoman, csúszó mozgással haladó masszázs megnyitja a meridiánokat és jótékony energiával tölti fel a testet. A görgők az akupresszúrás pontoknál megállva ellazítják az izmokat, így segítve a pontokhoz tartozó szervek működésének javítását.
A Spa Pro Traditional Jade Massage Beds segíti a szervezetet egyensúlyban tartani. Sokunkban ez az egyensúly egyfajta jó érzést eredményez, amit úgy hívunk: egészség.
Érdekességek a jáde kőről
A jáde egy olyan féldrágakő, amit a keleti gyógyászatban már évezredek óta használnak, így mára már jól ismert az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatása. A kő rezgései megegyeznek az emberi test rezgéseivel, bejutnak a test belsejébe az egészséges szerv rezgéseit sugározva a beteg testrészek felé. Így javul a sejtek közötti kommunikáció és anyagcsere. Ennek következtében erősödik az immunrendszer, nő a vitalitás és a szervezet képessé válik arra, hogy öngyógyító mechanizmusait megerősítse. A belső energia stimulálása pedig javítja fizikai, szellemi és lelki állapotunkat.
|
 |
Általában a masszázsról
A masszázs funkciója az, hogy az átmelegített izmokban javuljon a vérkeringés, lazuljon az izomzat, megszűnjenek a fájdalmas izomcsomók, javuljon a belső szervek működése.
A jáde masszázs alkalmazása formában tartja a testet, nyújtja és rugalmasítja a gerincet, az izmokat és az inakat, miközben a görgők a gerincoszlopot közrefogva haladnak. Ellazulnak a bekötött idegek és javul az energiaáramlás. A folyamatos terhelés miatt ellaposodott, rugalmatlanná vált csigolyák közötti porckorongok ismét hidratálódnak, megőrzik eredeti méretüket és alakjukat. Javít a testmozgás hiánya, a rossz tartás miatti hátfájáson.
Akupresszúra
Az akupresszúra mellékhatásoktól mentes, természetes gyógymód, melynek alapja a szervezetben rejlő, önmagunkat gyógyító energiák tudatos felhasználása, erősítése. A gerinc melletti akupresszúrás pontok stimulálása fájdalomcsillapító hatással bír, feloldja az energiaáramlást gyengítő blokkokat, élénkítve ezzel a szervek működését.
A kezelések során először a hát, gerinc problémák terén várható javulás, azonban a rendszeres használat helyreállítja a belső szerveink működését.
Kiropraktika
A kiropraktika ellazítja a csigolyák közül kilépő összenyomódott idegeket a gerinc kiegyenesítésével, porckorongok regenerálásával. A rendellenes gerinc gátolja a központi idegrendszer működését, a kapcsolódó szervekben betegség alakulhat ki. A megfelelően kiegyenesített gerinc felszabadítja az idegeket a nyomás alól, a test számára normális működésbe való visszatérést
Általában a hő-, fényterápiáról, és infra terápiáról
A besugárzott hő elnyelődik az érintett testrészben, így az izomszövetek megnyugodnak, enyhül a fájdalom és feléled a test. A hőterápia serkenti a hajszálerekben a vér körforgását. Meleg hatására élénkülnek az anyagcsere folyamatok, javul az emésztés, a légzés, a tápanyagok felszívódása, stb.
Infra terápiás melegítés: az infra fény az emberi szem számára láthatatlan fény.
Lényege a mély meleg hatás segítségével történő méregtelenítés, a szövetek átmelegítése. Az orvostudomány területén régóta sikeresen alkalmazzák, fájdalom, testi bántalmak esetében, ami a keringés és az anyagcsere felgyorsulásának köszönhető.
Az infraterápiát az orvostudomány a következő területeken alkalmazza: izomhúzódások, bőrbetegségek, ízületi fájdalmak, ízületi gyulladás, reuma, cellulitisz, asztma, allergiák, köszvény, sportsérülések, magas-alacsony vérnyomás, álmatlanság, vérellátási zavarok.
Az infra terápia hatásai
Kalóriákat éget, fogyaszt
Csökkenti a fájdalmat
Erősíti az immunrendszert
Javítja, erősíti a vérkeringést
Megtisztítja a szervezetet a káros anyagoktól
Eltünteti, a narancsbőrt
Megszünteti az ízületi fájdalmakat
Feloldja a stresszt, megnyugtat
Megszépíti a bőrt
Az infravörös terápiának nem ismertek mellékhatásai.
Mágnes terápia hatásai:
- növekszik a szervezet oxigénellátása
- javul a sejtek anyag- és energiacseréje
- nő a kezelt személy energiaszintje
- javul az alvás minősége
- stimulálja a csont- és porcsejteket
- az idegsejteket regenerálja, a sebgyógyulást gyorsítja
- növeli a stressz tűrő képességet
- erősíti az immunrendszert
- javul az anyagcsere és vérellátás; a szívritmust normalizálja
- a légző izmok működését javítja
|
A kezelés előtt:
A vörösvértestek időnként összetapadnak - un. Pénztekercs alakzatba rendeződnek, felületük lecsökken, így oxigénszállítási képességük is erősen korlátozott. A sejtek nem kapnak működésükhöz elegendő oxigént, fáradtak, levertek vagyunk, de hosszabb távon ez különböző betegségek forrása is lehet |
|
A kezelés után:
A pulzáló mágnesterápia hatására a vörösvértestek szétválnak, így sokkal több oxigént képesek megkötni. A kezelés hatására kitágult kapilláris erekben az oxigén dús vér energetizálja az egész testet, ami jótékony hatással van a közérzetre, a szervezet összes élettani funkciójára. |
|
A Spa Pro Jáde masszázs kezelések eredménye:
- izmok lazítása
- csigolyák beállítása
- idegszálak szabaddá tétele
- ízületek és izom fájdalmak enyhítése
- salaktalanítás
- méregtelenítés
- kalcium beépülés és keringésjavulás
- az erek kitágulnak
- a zsibbadások megszűnnek
- menopauza tüneteinek megszűnése
- migrénes fejfájás enyhülése
- csökken a meszesedés-a vérnyomás rendeződik
- vércukorszint csökken
- javítja a közérzetet
- erősíti az immunrendszert
- serkenti a vérkeringést
- segíti a D-vitamin beépülését a szervezetbe.
Az ágyba épített görgő a gerincoszlop mentén haladva a csigolyákat melegítve lazítja fel a letapadt izmokat. Sajnos a helytelen testtartás a sok ülő vagy épp ellenkezőleg az álló munka a gerincünk számára nagyon megterhelő. A letapadt izomzat miatt az idegek nem tudják az ingerületeket megfelelően továbbítani és ez gyakran szervi problémákat okoz.
A Spa Pro Traditional Jade Massage Beds ötvözi a modern technikát és az évszázadok óta bevált, hatékony keleti és nyugati eljárásokat, ezért a következő alkalmazási területekre ajánljuk a jó közérzet megtartása, illetve visszanyerése érdekében:
- magánszemélyek otthoni felhasználásra
- szépségszalonok, kozmetikák
- edzőtermek, sportegyesületek
- szállodák, hotelek, panziók
- klinikák
- Wellness központok, gyógyfürdők
- Idősek otthona, Rehab központok
- Természetgyógyászok stb.
Ellenjavallatok:
- kismamák
- tumor
- vérzések
- műtétek után 3-6 hónap
- agyműtét után másfél év
- elektromos implantátum
- gyulladt, duzzadt, kiütéses bőrfelület
- tisztázatlan eredetű fájdalmak
- törött csontok
- bármiféle kezelés ideje alatt orvosi konzultáció szükséges.
- nagyfokú csontritkulás esetén nem alkalmazható
Használati útmutató
A masszírozó ágy használatával segít az izmok ellazulásában, meleget ad és kellemesen masszíroz. Az infravörös hő pedig átmenetileg megszünteti az izom és izületi fájdalmakat, merevséget.
A Spa Pro Traditional Jade Massage beds kialakítása:
- kifinomult kivitel: ergonómiailag jól megtervezett készülék, tökéletesen illeszkedik a beltér kialakításához, miközben segít az egészséghez vezető úton haladni.
- tartós kialakítás: a készülék kialakításához használt anyag az autók kárpitozásához is felhasznált anyag. A szivacsos kialakítás magas élettartamot biztosít.
- kényelmes távirányító állvány: az ágyhoz egy multifunkciós távirányító is tartozék
- a felső matracban egy S alakú pályán mozog a jáde projektor. Ez halad végig a nyaktól az ágyéki csigolyákig, masszírozva a hát mindkét oldalát.
- belső halogén izzók: egy új, innovatív kialakításként a jáde kövekbe helyeztük el a halogén izzókat, melyek nagyobb komfort élményt biztosítanak
-a külső halogén izzók által biztosított kényelem: az eredeti izzók helyett gömbizzókat alkalmaztunk, melyeket szintén jáde kövekbe rejtettünk növelve ezzel a hőkapacitást. A készülékben minden jáde görgő és izzó működhet egyszerre
- multifunkciós távirányító: a távirányító mind a külső mind a belső jáde halogén izzókat, karbonlapokat és görgőket egyaránt működteti.
- csendes üzemmód
A termék használata
Nyugodtan eressze le a fejét, kezét és a lábát a felületre. Az ágy használata 5 éves kortól javasolt, ajánlott bőséges folyadékfogyasztás a kezelés előtt és után.
A masszázságy használata közben viseljen világos ruházatot, amely nem műszálas, mivel a masszázságy hő terápiát is használ, így a műszálas ruha rontja a kezelés hatékonyságát, valamint a bőrnek kifejezetten kellemetlen lehet.
Elhelyezkedés az ágyon: A fejtető az ágy végével egy szintbe kerüljön. A kezelés elindulása után a masszírozó fejnek a nyakszirtig kell felérnie. Ez az egy igazodási pont van az ágyon.
Ha masszázsszalonban használja, az ágyat a higiénia megköveteli, de otthon is javasolt lepedőt használni.
Javasolt egy lepedőt vagy takarót felülre is teríteni, mivel a masszázságy hőterápiával is kezel, így célszerű a hőt a testünk körül tartani.
A kézi egység használata
A gyomornál kell kezdeni a kezelést, majd a has tájékon ill. a lágyéki részeknél lehet vele masszírozni. Javasolt az ágyban lévő görgővel szemben használni, kivéve a mellkas és a szív tájékánál. Nyaki részre helyezve kezelhetjük a kéz és a kar fájdalmát, valamint a pajzsmirigy problémákat, lágyéki részen gyógyíthatjuk a láb fájdalmait. Vigyázzunk, hogy a kézi egység a csupasz bőrünkkel ne érintkezzen, mert égési sérüléseket okozhat!
|
| Automata programok- Felső test:
1-es program:
Összetett program, mely tartalmaz nyújtó, rész és akupresszúrás masszázst.
Időtartama: kb. 40 perc.
A kezelés menet:
Részmasszázs: Részmasszázzsal kezdődik a program 4-szer a farcsonttól a lapocka részig masszíroz, ezután 4-szer nyakszírt-lapocka részt masszírozza.
Ezután az alsó és a felső hátrész masszázs következik.
Akupresszúrás kezelés: Részmasszázs után következik az akupresszúrás kezelés.
Minden akupresszúrás ponton 90 másodpercig áll, így fejti ki jótékony sejtmegújító hatását az emberi szervezet számára.
Részmasszázs: Az akupresszúrás kezelés befejeztével egy levezető részmasszázs következik.
A kezelés eredménye:
- izmok lazítása,
- csigolyák beállítása, idegszállak szabaddá tétele.
A halogén lámpákkal átmelegített jáde kövek és a beépített karbon lapok által sugárzó infrahő, a gerinc mentén finoman, csúszó mozgással haladó masszázs megnyitja a meridiánokat és jótékony energiával tölti fel a testet.
A görgők az akupresszúrás pontoknál megállva ellazítják az izmokat, így segítve a pontokhoz tartozó szervek működésének javítását.
|

|
2-es program:
Akupresszúrás kezelés.
Időtartama:10-60 perc között állítható.
A kezelés menete:
A jáde görgők végighaladnak a gerinc vonalán a farcsonttól a nyakszirtig. Ezáltal a masszázs ellazítja a gerinc körüli izmokat, inakat, szabaddá téve az idegpályákat.
Az ellazítás, bemelegítés után következik az akupresszúrás kezelés: minden egyes akupresszúrás ponton 20 másodpercig áll, így fejti ki jótékony sejtmegújító hatását az emberi szervezet számára.
Befejezésként végighaladnak a jáde görgők a gerinc vonalán így hatékonyabb a csigolyák között lévő porckorongok hidratálása.
A kezelés eredménye:
Az izmok ellazulnak, csigolyák beállítása, idegszálak szabaddá tétele.
Erősödik az immunrendszer, nő a vitalitás, javul a fizikai, szellemi és lelki állapotunk.
Enyhülnek az izületi és izom fájdalmak, a zsibbadások megszűnnek, javul a közérzetünk, amely jó érzést eredményez, amit úgy hívunk: egészség.
|
 |
3-as program:
Nyújtó program
A kezelés menete:
A jáde görgők végighaladnak a gerinc vonalán a farcsonttól a nyakszirtig.
A kezelés időtartama: kb. 20 perc.
A kezelés eredménye:
A masszázs ellazítja a gerinc körüli izmokat és inakat, enyhíti a gerincoszlopra nehezedő terhelést és beállítja a csigolyákat.
A masszázs megnyújtja a gerincet, így csökken azoknak a zselészerű porckorongoknak a terhelése is, amelyek kis párnákként funkcionálnak a csigolyák között.
A kor előrehaladtával a hát egyre merevebb lehet, gyengülhet, amely görbeséget okozhat. A gerincmasszázs ezt akadályozhatja meg.
|
 |
| Automata programok- Alsó test:
Nyújtó program
A kezelés menete:
A jáde görgők végighaladnak a lábak mentén combtól a bokáig.
A kezelés eredménye:
A masszázs ellazítja az izmokat és inakat, enyhíti a gerincoszlopra nehezedő terhelést
Erősödik az immunrendszer, nő a vitalitás, javul a fizikai, szellemi és lelki állapotunk.
Javul a testtartás
Enyhülnek az ízületi és izom fájdalmak, a zsibbadások megszűnnek, javul a közérzetünk, amely jó érzést eredményez, amit úgy hívunk: egészség.
|
 |
Elővigyázatosság
- Az ágy használata pamut ruhában ajánlott. Kérjük vegye le az övet és a nyakkendőt a használat előtt
- Kérjük, hogy a kézi egységet, ne tegye közvetlenül a bőrére elkerülve ezzel lehetséges bőr megégést a helytelen hőmérséklet beállítás eredményeként.
- Kérjük, hogy a kézi egységet ne tegye közvetlenül az arcára, kerülje a szemmel való érintkezését.
- Ha bőre hőérzékeny, kérjük állítsa a készüléket alacsonyabb hőmérsékletre a használat előtt
- Kérjük ne aludjon el a használat közben!
- A készülék nem helyettesíti az orvosi terápiát, orvosok vagy sebészek által felírt termékeket. Ha a tünetei erősödnek, vegye fel a kapcsolatot orvosával.
A készülék használható a csigolyák, csigolyaízületek nem gyulladásos, merevséggel járó megbetegedésének kiegészítő terápiájaként.
Frissüljön Ön is velünk!
1.500.- ft / 40 perc
1066 Budapest, Jókai u. 18.
(a Nyugatitól 5 percre)
Telefon:
06-
70-510-1237,
06-1-332-3535
|
vissza az előző oldalra |